Különleges ajándék

Nem is olyan régen eljutottunk oda a barátnőmmel, hogy már annyira régen vagyunk egymás életébe, hogy szinte minden olyan dolgot megadtunk egymásnak a szülinapok, névnapok során, amire tudtuk, hogy a másik vágyna, és még azért a kialkudott anyagi keretet sem lépte túl. Mi abban egyeztünk meg még régen egymással, hogy tíz ezer forintnyi értéket nem haladja meg sosem az az ajándék, amit kitalálunk a másiknak. Mára ezt már teljesen felrúgtuk. És milyen jól tettük.

Miért? Mert abban egyeztünk meg, hogy bár a tíz ezres keret marad, igyekszünk nem az értékre koncentrálni, hanem mindig valami újdonsággal, valamilyen vicces dologgal meglepni a másikat, ami épp passzol ahhoz az életritmushoz, élettérhez, amiben épp élünk.

Így esett meg, hogy én nemrég egy egészen különös ajándékot kaptam tőle. A történethez hozzá tartozik, hogy egy ideje elkezdtem olyan munkahelyen dolgozni, ahol tárgyalásokra kell járnom. Autóval közlekedek, amit végig is kísért a barátnőm, mert bizony a nagyvárosi forgalmat megszokni nem könnyű dolog. A másik kálvária, amit végig él velem, az a cipő vásárlás. Ugyanis az autó és a folyamatos vezetés szinte minden magassarkú cipőm sarkát igen hamar tönkre teszi.

Nem is csak az anyagi vonzat, ami ezzel kapcsolatban bosszantó, hanem inkább, hogy egy jó minőségű és kényelmes, mégis elegáns és szép magassarkú cipőt találni nem kis feladat sosem. Éppen ezért egy egész különös dolgot kaptam tőle. Először nem is tudtam megmondani mi lehet, ő árulta el, hogy az ajándék nem más, mint sarokvédő cipőre. Először nem tűnt túl biztatónak a dolog, de meg kell hagyni, hatalmas találmány. Azóta tökéletes állapotban vannak a cipőim. És a legjobb, hogy nem csak a magassarkú cipőkre jó. A legféltettebb lapos cipőim sarkát is ugyanolyan hatékonyan védi. Eddig ez volt az egyik legvakmerőbb, de legjobb ajándék is egyben. Jól feladta a leckét számomra.

Szólj hozzá!